2004. december 26-án, Karácsonykor rengetegen pihentek a festői szépségű Szumátrán, illetve a többi, turisták által igen kedvelt indonéziai szigeten. Senki nem sejtette, hogy a szeretet ünnepén az emberiség egyik legpusztítóbb természeti katasztrófája fog bekövetkezni.

Helyi idő szerint reggel 7 óra 58 perckor pusztító erejű földrengés rázta meg az óceánt 240 kilométerre Szumátra szigetétől. A legtöbb nagy földrengés csak pár másodpercig tart. Ez percekig tartott, és akkora ereje volt, hogy a Föld forgását is felgyorsította.

A USGS első adataiban a földmozgást a Richter-skála szerinti 8.9-esnek értékelték, majd az adatok elemzése után 9.1-esre módosították. Don Blakeman amerikai geofizikus elmondta: 1900 óta ez volt a negyedik legpusztítóbb erejű földmozgás. (A valaha regisztrált legerősebb földrengés - 9,5-ös - 1960-ban Chilében következett be.)

A hatalmas földmozgást követő, Szumátrától nyugatra létrejött cunami több mint 30 méter magasságot ért el, és közel 300 000 életet követelt. (2005. januárjában 286 ezerre becsülték az áldozatok és közel 50 ezerre az eltűntek számát.)
Rengetegen eltűntek, a halottak pontos számát nem lehetett megállapítani, mert a visszahúzódó hullám a tetemek ezreit sodorta a tengerbe.
Az árhullám főként a sűrűn lakott, alacsonyan fekvő tengerparti területeket érintette. Az egészben az a szörnyű, hogy műholdas és egyéb megfigyelő rendszerek birtokában a világ másik felén néhány perccel a földrengés után már tudták, hogy mekkora katasztrófa fenyeget. A helyiek azonban a megfelelő riasztó rendszer hiánya miatt nem értesültek időben az őket fenyegető veszélyről,

A híradások folyamatosan számoltak be az eseményekről, s a világ hatalmas megdöbbenéssel értesülhetett az áldozatok folyamatos emelkedéséről.

Milliók maradtak otthon nélkül, a hatalmas víztömeg elsodorta az épületeket, utakat, hidakat, megszakadt az áramszolgáltatás, és a kapcsolat a külvilággal.
Kétségtelenül ez volt a történelem legnagyobb emberáldozatot követelő cunamija, amely Szumátra szigetén kívül Thaiföld és Malajzia partjain, a Maldív-szigeteken, Sri Lankán és India délkeleti partjain is pusztított. A cunami a földrengés kipattanása után 15 perccel érte el Szumátra partjait, Thaiföldet 60, Sri Lankát pedig 90 perc alatt. Szumátrán a hullám érkezését a tenger visszahúzódása előzte meg. Ahol a part lapos volt, a hullám 1-2 km-re hatolt be a szárazföldre.
A legnagyobb pusztítás a háború sújtotta Aceh tartományban következett be, ahol éhínség és fertőzésveszély is fenyeget, halottak ezrei hevertek az utcákon, többek között a lerombolt fővárosban, Banda Acehben.
A világ minden tájáról, így hazánkból is érkeztek mentőcsapatok a térségbe, hogy a lehető leggyorsabban próbáljanak segíteni a romok alatt rekedt túlélőkön. A mentést nehezítette, hogy a lázadókkal vívott harcok miatt katonai irányítás alatt állt a tartomány, ezért a segélyszervezetek mozgását is korlátozták.
A segélyszervezetek azonnal megkezdték az élelem és egészséges ivóvíz szállítását, helikopterekkel próbálták meg az alapvető dolgokat eljuttatni az elzárt helyekre.
Gyermekek tízezrei maradtak árván, családok hullottak szét, életek munkája vált semmivé egy szempillantás alatt.
2008. decemberében még mindig több mint 400 holttestet nem sikerült azonosítani.
(Szumátra környékének legnagyobb katasztrófája a Krakatau vulkán kitörése volt 1883-ban, akkor több mint 30 ezer életet követelt a természet.)

Rövid idő alatt rekonstruálták a tragédiát okozó szökőár kialakulását: a pusztító erejű hullámokat egy hatalmas, a tengerfenék alatt hirtelen bekövetkező kéregmozgás váltotta ki, ahol az Indiai-kőzetlemez nagyjából tizenöt métert mozgott Indonézia irányába.
A pusztítást követő napokban a földrengéskutatók megkezdték azoknak a földmozgásoknak a rekonstruálását is, amelyek az Indiai-óceán partvidékeire zúduló hatalmas árhullám kialakulásához vezettek. A december 26-i földrengés, amelyhez hasonló negyven éve nem történt, ténylegesen újrarajzolta a térképet: a rengések hatására néhány sziget több méterrel is eltolódott eredeti helyéhez képest. (1964 márciusában az Alaszkához tartozó Prince William szorosban alakult ki 9.2-es földrengés és azt követően szökőár hullám, melynek következtében Alaszka,Kalifornia és Oregon államokban 139 fő vesztette életét és 540 millió dolláros anyagi kár keletkezett.)

Az indonéz kormány múzeum felállításáról döntött a 2004 decemberi szökőár áldozatainak emlékére Banda Aceh-ben, a katasztrófától leginkább sújtott terület központjában.
A tervek szerint a múzeum épülete a helyi építkezési szokásoknak megfelelően cölöpökön áll,de messze a parttól egy dombtetőn, ahol a cunami napján számos helybéli keresett menedéket. Be kívánják mutatni a környék szökőár előtti és utáni állapotát, valamint a látogatók tudományos magyarázatot kaphatnak a jelenség hátteréről. A múzeum munkálatai a negyedik évfordulóra elkészülnek, és 2008. decemberében megnyílik a közönség előtt.
A térség szökőár riasztásához a fejlett országok azonnal hatalmas pénzösszegeket ajánlottak fel. 79 cunami riasztó tornyot telepítettek, és nagyszabású gyakorlatot tartottak több ezer ember bevonásával annak érdekében, hogy hasonló természeti jelenség előfordulásakor a károkozást a lehető legkisebbre csökkenthessék.

A szökőár vagy japán elnevezéssel cunami (cu: óriás, nami: hullám) leggyakoribb kiváltó oka egy tenger alatti földrengés, ritkábban vulkánkitörés miatti tengerrengés. Ennek hatására gyűrű alakú, alacsony (kis amplitúdójú) hullám keletkezik, amely nagy - akár 800-1000 kilométeres óránkénti sebességgel száguld a nyílt óceánon, és akár a teljes földet is megkerülheti.
Mivel két szomszédos hullámhegy között igen nagy a távolság és a partokhoz érve a hullám tengerfenékkel érintkező része a hirtelen megnövekedett súrlódás miatt lelassul, az érkező víztömeg felmagasodik, majd rázúdul a partvidékre, jókora pusztítást okozva ezzel a szárazföldön.

2004. december 26-án az árhullám nem csupán a környező országok tengerparti körzeteit érintette, hanem 6000 kilométerre nyugatra, Afrika keleti partjainál is pusztított, érintette Szomáliát, Madagaszkárt, Tanzániát. A kenyai Mombasa strandjait lezárták, a Seychelles-szigeteki repülőtér kifutópályájára pedig az árhullám halak tömegét vetette ki. Összesen 14 országban okozott különböző méretű károkat Dél-Ázsiában és Kelet-Afrikában. A földrengés következtében december 28-án életre kelt egy vulkán Bratang mellett, és vulkáni aktivitást, gázkibocsátást jeleztek Mianmarból is.
A földrengés és a szökőár nagyobb kárt és pusztítást okozott, mint ezt megelőzően bármilyen hasonló természeti katasztrófa az emberiség történetében, a kialakult hullám pedig a Föld óceánjain kialakult eddigi rekord lett. (Az 1960-as chilei földrengés következtében elindult cunami a 10000 kilométerre lévő Hawaii-szigeteken és a 17000 kilométerre lévő japán partokon is pusztított.)

A rengés észlelésétől az árhullám megérkezéséig legtöbbször túl rövid az idő a lakosság figyelmeztetésére és a veszélyeztetett parti sáv kiürítésére. A szökőár-előrejelzést az is nehezíti, hogy még a legerősebb földrengések közül is csak kevés okoz pusztító cunamit.

A sors fintora, hogy ugyanebben a térségben 2005. márciusában (Húsvétkor) ismét igen erős földrengés volt tapasztalható. Szerencsére akkora károkat már nem okozott, de három hónappal a szökőár pusztítása után természetes, hogy mindenkiben pánikot keltett. Az áldozatok száma ez esetben is jelentős, elérte az 1.300 főt.
2004. december 26. óta minden karácsonykor megemlékezik a világ Szumátráról, és arról a katasztrófáról, ami az emberiség történetének egyik legnagyobb pusztítását és legtöbb áldozatát követelte.
A tragédiát követő pár évben különböző serege - köztük rengeteg önkéntes - vett részt az iskolák, lakóházak újjáépítésében, és megpróbálták a helyieket visszasegíteni az életbe, a munkába. A "cunami-feladat" nem ért véget.

Forrás: