A keresést mindig a legtapasztaltabb túravezető (oktató vagy síző) irányítja (amennyiben a mentőosztag és annak vezetője nincs a helyszínen), mert a keresésnek összehangolt csapatmunkának kell lennie.

A lavina megállapodása után azonnal jelöljük meg azt, hogy az eltűnt hol került bele a lavinába, és hogy hol láttuk utoljára.

Nem zárható ki további lavinák lezúdulása, ezért állítsunk egy figyelőembert lavinabiztos helyre, aki áttekinti a terepet, és jelezheti esetleges újabb lavina keletkezését. (Újabb lavina esetén a kézben tartott pieps egy gombnyomással – vagy a fülhallgató eltávolításával- visszaállítható vételről adásra). Keresés esetén: a kereső csoport minden tagja állítsa készülékét a legdurvább vételre, és 25 m-re egymástól járják be a terepet. Jelöljék azokat a helyeket, ahol a vételt érzékeltek. A vételt érzékelt területen egyre finomabbra állított készülékkel pontosítsák a keresés helyét. 20-25 cm pontossággal megtalálható a legerősebb vétel helye, itt lavinaszondával pontosítják az ásás helyét. Amennyiben már nem keresnek, (például már az ásás folyik) mindenki visszaállítja a készülékét adásra. Az első generációs, fülhallgatós készülékek mellett már elterjedtek a vizuális kijelzős készülékek. A mai két vagy háromantennás készülékek irány és távolság meghatározására is képesek, és szelektíven több adó helyzete egyidejűleg is meghatározható, ezáltal a fent leírtnál egyszerűbb és gyorsabb keresés is lehetséges.

Ha több eltemetett van, a megtalált ember adókészülékét ki kell kapcsolni a további tiszta jelű keresés érdekében.

A kiásást ne a megtalált ember fölött kezdjük, hanem lejjebb, hogy az elsősegélynyújtáshoz legyen hely.

Fontos a hegyi mentők értesítése, hiszen a mobiltelefonok elterjedésével életmentő kommunikációs eszközzel rendelkezhetünk. A helyismeret segíthet abban, hogy GSM-térerőt hol találhatunk a legközelebb, ha a baleset helyszínén nem lehetséges a telefonálás, vagy hogy személyesen hol kérhetünk legközelebb segítséget.

Radardetektoros vagy a betemetett mobiltelefon adójele alapján történő keresésre csak a hegyi mentők vagy a helikopteres mentőszolgálat van felkészülve.

Azonnal tekintsük át a lavina lerakási területét, hátha a felszínen észlelünk valamilyen jelet, zsinórt, ruházatot. Rádiófrekvenciás keresővel (pieps-el) keressünk, ha volt ilyen készülék az eltűntön.

Ha sem a felszíni keresés, sem a rádiófrekvenciás (pieps) keresés nem eredményes, durva vagy finom szondázással folytatjuk a keresést. A lavina által betemetett „szondás keresését” már Hérodotosz is megemlíti a kaukázusi népekről írt fejezetében. Durva szondázás esetén a keresőcsapat váll-váll mellett, lépésenként egyszer szondázza a területet. Finom szondázás esetén ugyanilyen láncban tyúklépésenként(vagyis lábfejenként, kb 33 cm-ként) váll-szélességben 3 szondázást végeznek a keresők. Ha az első durva szondázás sikertelen, érdemes még egy durva szondázást végezni. (az idő életet menthet, a finom szondázás ugyan 9x finomabb keresés, de egyben kb 6x lassabb).

A durva szondázás megtalálási valószínűsége a betemetett elhelyezkedésétől függ, de átlagosan 70%-os.

Ha lavinaszonda nem áll a rendelkezésünkre, a hótányértól megszabadított síbot is – korlátozott mélységig – alkalmas eszköz lehet a keresésre. Ha a finom szondázás sem vezet eredményre, kutatóárkok ásásával kereshetjük tovább a betemetettet.

A kutyás keresés gyors és hatékony, még teljes betemetés esetén is eredményes lehet.

Érdekes információk a keresőkutyákról az alábbi belső hivatkozásokban:

• bernáthegyi
• Mancs

Forrás: Wikipédia